Bár a hozzá tartozó Lábám, Nádas-ér és Misnyáló vizek, mint határt jelölő helyek már 1261-ből ismeretesek, első írásos említése csak 1482-ből származik (ekkor a Posár család birtoka). Bálványt már 1247-ben említik, mint a Koppán nemzetség birtokát, akiktől rokonaikra, a gróf Cseszneky családra szállt. A falu eredetileg a folyó bal partján feküdt, de mivel a Vág-Duna vize állandóan alámosta a partokat, a lakosok a védettebb jobb partra települtek át. A 16. században a komáromi vár birtoka volt, udvarnokok, várszolgák, lovászok lakták. A század második felében a törökök teljesen elpusztították, 1669-ben már pusztaként említik. A törökök kiűzése után (1681-ben) vízivár létesült itt, melynek ifjabb Zichy István lett a parancsnoka. A fokozatosan újjáéledő falu (melynek 1787-ben 381 lakosa volt) híres volt kiváló szénájáról és az itt termesztett dohányról.
1789-ben igen rossz termés volt a Csallóközben is, így II. József országos terményösszeírást rendelt el. A keszegfalvi parasztok megtagadták az összeírást, így a szolgabírót küldték ki a faluba, akit a helyiek tűzharcban agyonlőttek, az összeíró biztosokat pedig elkergették a faluból.[1] Az 1848-1849-es szabadságharc idején kisebb csatát vívtak a falu határában.
1848-ban Fényes Elek Komárom vármegye leírása című munkájában így ír a faluról: Keszegfalva, magyar falu, határos Guttával, Balvány-Szakálas s Vízvár pusztákkal, a Vágh-Duna mellett, Komáromhoz északra 1 1/2 mfldnyire. Határa a szölősi pusztával egybe van olvadva, s a Vágh- Duna által keresztül metszetik, az innenső vagyis a csalóközi rész 1611 hold, mellyből 803 hold szántóföld, 808 hold pedig kaszáló és legelő. Vannak több szigetei is, mellyek náddal és vesszővel szolgálnak. A Vágh-Dunán túleső rész 2500 hold kiterjedésű, melly nagyobbára jó szénáttermő rétség, erdőség, gyümölcsös és nádas posványos terület; a Vágh, Nyitra kiöntéseitől sokat szenved. Folyói: a Vágh-Duna erei, a Dodvágh, a Császta, melly Pozson vármegyéből Vásárúttól jő s nagy és mély erével Ekecs., Apácza-Szakálas, Aszód, Gutta, Bálvány-Szakálas, Keszegfalva határain kereszstülfolyva a keszegfalvi holt Vághba foly egyik ágával, másikkal a Vágh-Dunába szakad. Jelenleg ugyan a töltések által végképen elfojtatott. Ez érnek árka is épen ollyan, mintha hajdan mesterséges csatorna lett volna. Fekete agyagos öntéses földe igen termékeny: dohány is több mint 30 holdban termesztetik az ide való zsellérek által. Népessége 311 lélek, kik közt kath. férfi 121, nő 125 ; ref. férfi 4, nő 3; zsidóférfi 5, nő 4; a Vágh-Dunán túl a szigetben lakók száma 25 férfi és 25 nő; van itt továbbá 33 nemes családfő, 1 kovács, 1 szabó, 1 csizmadia, 1 mészáros. A r. katholikusok saját templommal és pappal birnak. Földesurai: Kürthy , Csúzy, Balogh , Missics , Simonyi, Lipovniczky, Sárkány, Malovecz nemes családok.[2]
1898-ban és 1903-ban árvizek pusztítottak. 1884-ben épült a postahivatal, 1910-ben a községháza. A századfordulón a környező nyugat-csallóközi mocsarakat lecsapolták, két csatornát is ástak. Az egyik szivattyúállomás átadásán 1856. szeptember 23-án. Ferenc József is részt vett. 1910-ben 1772, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1914-ben közadakozásból megépült a Komárom-Gúta vasútvonal, melynek egyik állomása Keszegfalván volt.
A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1939-1945 között újra Magyarországhoz csatolták. 1941-ben 2810 lakosa volt. 1965 júniusában súlyos árvíz pusztított, a falu házainak fele elpusztult. Az állam és a patronáló csehországi járások segítségével 2 év alatt helyrehozták a károkat. 1954-ben Kava, 1968-ban Keszegfalusi Sziget vált le róla, utóbbiból alakult Vágfüzes község, előbbit pedig Komáromhoz csatolták. 1974-ben Királynérét (Kráľka) pusztát Gútához csatolták át. 2003-ban megszüntették a Komárom-Gúta vasútvonalat.